Nagy Gábor Szabolcs: Elmosódott emlékek II.

2 szeplak 700

Elmosódott emlékek II. – A széplaki templomrom
(Széplak, Tolna megye)
2021-04-09 16:12
Az első három  kép (Elmosódott emlékek I-II-III) összetartozik, ezek szülőföldem történelmi örökségének elmosódott apró darabjai. A bonyhádi neológ zsinagóga épülete a 18. század végéről, a széplaki templom romja a 12. századból, ami utolsó tanúja egy hajdani középkori településnek, végül egy elhagyatott ház Berekalján, az elnéptelenedett sváb faluban. A helyek közül kettő arra is figyelmeztet minket, hogy a diszkrimináció és a megbélyegzés veszélyesebb mint bármiféle járvány. Az egykor virágzó zsidó közösség tagjait 1944 júniusában Auschwitzba deportálták. De nemcsak a zsidó lakosság volt áldozata a nagyhatalmak politikai játszmáinak. A harmadik kép 1946 nyarának egy éjszakjára emlékeztet, amikor néhány óra leforgása alatt 13 németajkú családot teleptettek ki Berekaljáról. Ma csak két ház őrzi az egykori kis sváb falu emlékét.
A negyedik kép egy másik szemszögből mutatja be a 12. századi romtemplomot, melyet Vörösmarty Mihály "a széplaki bús rom"-ként említ Széplak című versében.