2020. szeptember 28: 1. online közgyűlésünk
Egyesületünk a járványhelyzet miatt – sok más szervezethez hasonlóan – nem tudta megtartani szokásos márciusi közgyűlését, melynek kötelező pontja szokott lenni az éves beszámolók és a következő évi terv elfogadása.
A helyzetet csak tovább bonyolította, hogy az online közgyűlés érvényes megrendezéséhez hosszú harc árán jutottunk el. Köszönet a Rirosz elnökségének, akik hosszasan küzdöttek a megfelelő fórumokon, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a legtöbb szervezet alapszabálya nem készült fel arra, hogy online gyűlést tarthasson. Viszont amíg az egészségügyi veszélyhelyzet nem teszi lehetővé a személyes találkozást, addig az éves beszámolót sem tudjuk elfogadni és beküldeni az OBH felé. A haladék, amit kihirdettek, arra jó, hogy később (de ki tudja, mennyivel később) tartsuk meg a közgyűlést. Mint az élet igazolta, erre valójában éveket kellett volna várni.
Az online közgyűlés lehetőségét pedig csak akkor lehet belevenni az alapszabályba, ha először általánosan engedélyt kapunk a veszélhelyzetre való tekintettel online közgyűlés tartására. Végül így is történt, és ez a Rirosz határozott és kitartó utánajárásának köszönhető.
Az egyesület székhely-változását is meg kellett oldanunk. A Kútvölgyi útról viharos gyorsasággal kitelepített III. Belklinika volt a székhelyünk, mely márciusban 5 nap leforgása alatt átkerült a Szentkirályi u. 46. alá. Ott az új helyen újra engedélyt kellett kérnünk, hogy székhelyként használhassuk az ottani klinikát. Augusztusban sikerült engedélyhez jutni, így aztán a 30 napos meghirdetési határidővel szeptember 28-ra tudtuk összehívni az első Online Közgyűlést.
A közgyűlésen a 2019-re vonatkozó tevékenység- és pénzügyi beszámolók elfogadás mellett a módosított alapszabályunkat is el kellett fogadni: egyrészt a székhely címét kellett módosítani, másrészt a közgyűlés online megtarthatóságát is bele kellett venni. A közgyűlés előtti hetek lényegében azzal teltek, hogy egyesületünk önkéntes jogász segítőjével egyeztettünk a megfelelő alapszabály megfogalmazásáról. Végül sikerült olyan gondos előkészítő munkát végezni, hogy elsőre elfogadta a bíróság a módosított alapszabályunkat!
A közgyűlésen 8 fő vett részt, ami egyrészt rörm, hogy sikerült ennyi embert bevonnunk, másrészt szomorú, mert azt gondoltuk, hogy az utazási problémák feloldásával többen is be tudnak jelentkezni. Elfogadtuk a beszámolókat, a terveket és az új alapszabályt is. Utána egészen sokat beszélgettünk, mivel nem indult a busza senkinek… Várkonyi doktornő sok hasznos tanáccsal és információval látta el a jelenlevőket. Azt reméljük, hogy ezentúl az online üléseken pogácsa nélkül is jó kis eszmecsere indul a tagok között.