Hírlevél 2014.10.28. Meghívó taggyűlésre
Kedves Olvasó!
Szeretnénk Önt időben emlékeztetni, hogy a Hemokromatózisos Betegek Egyesületének szokásos őszi találkozója 2014. november 28-án, pénteken délután 3-kor lesz a betegtalálkozók szokásos helyszínén (Budapest XII. Kútvölgyi út 4.).
Ezen a betegtalálkozón bárki részt vehet; szeretettel várjuk Önt is, családtagjait is!
A találkozón beszámolunk az elmúlt hónapok eseményeiről:
– Dr Várkonyi Judit a BioIron konferencia újdonságairól
– Ábele Mária az Európai Betegfórum Ljubljanai üléséről, melynek témája volt a határon túli gyógykezelés Európában
– A tavaly megválasztott elnök hatályos bejegyzésével végre sikerült a tavaly és az idén nekünk felajánlott 1%-ot is megkapnunk a NAV-tól. Rövid pénzügyi beszámolónkban ez is szerepel majd.
– A régi betegeknek ismétlés, az új betegeknek új információ Dr Várkonyi Judit ismertetője, a vas-anyagcsere megváltozása hemokromatózisban.
– Töreky Ilona dietetikus ismerteti a hemokromatózisban javasolt diéta lényegét. Bátran tegye fel kérdéseit!
– Mörtl Mária rövid összefoglalót ad a véradásról.
Egy apró érdekességgel zárjuk a találkozó hivatalos részét, mely után jöhet a beszélgetés.
Sok szeretettel várjuk Önt/Önöket is!
Üdvözlettel:
Hemokromatózisos Betegek Egyesülete
Amennyiben Ön nem töltött ki korábban belépési nyilatkozat nyomtatványt, és ugyan regisztrált a hemokromatozis.hu honlapon, de még nem töltötte ki a belépési nyilatkozatot, kérjük, kattintson ide, és töltse ki! Ezzel az adminisztrációt teszi egyszerűbbé! Köszönjük!