Lezárult a FotoFeXPO 2021 Magyarországi pályázata.
A legtöbb szavazatot Berky Ágnes: Balatonederics I. képe kapta, másodikként végzett jeligés pályázónk Mutáns Meténg c. montázsa, a harmadik legtöbb szavazatot holtversenyben Mörtl Mária Aratókoszorú és Berky Ágnes Balatonederics II. képe kapta.
Nagy-nagy köszönet minden pályázónknak, és reméljük, jövőre is megtisztelnek bennünket a képeikkel.
És persze köszönet illeti a szavazókat is, akik vették a fáradságot és szavaztak a versengő képekre.
Az albumban szavatszám szerint rendezve találja a képeket.

A montázson a nagy meténg virágai láthatók. A meténg virágai 5 szirmúak, de az alsó sor közepén van egy 4 szirmú mutáns.
A hemokromatózis is egy öröklött mutáció. A legnagyobb különbség, hogy a hemokromatózisnak nincsenek látható jelei, csak laborvizsgálattal lehet kimutatni. A legfontosabb hasonlóság pedig az, hogy ez a virág ugyanolyan gyönyörű, mint az 5 szirmúak, és ugyanaddig él, mint azok.

Az üzenet pedig az, hogy az időben felismert és kezelt hemokromatózis nem veszélyes: egy HH mutáció hordozója egészséges életet élhet. Az öröklött tulajdonságokkal kell együttélnünk. Mivel a hemokromatózist tudjuk kezelni, a legfontosabb dolog, hogy időben diagnosztizálják és kezeljék.

A képek Magyarországon készültek 2021. áprilisában.

Aratóünnepre készült fonott szalmakoszorú. Hagyományosan augusztus 20-i ünnepségekre készítik.

A fotó 2010-ben készült Budapesten.

Készítette Mörtl Mária

Tisza-parti sétányon, egy régi jel egy fa törzsén , a 2020. évből

100 éves cseresznyefa a Szent György-hegyen 2020-ban

Elmosódott emlékek III. - Elhagyatott ház Berekalján
(Berekalja, Baranya megye)
2021-04-04 14:32
 
Az első három  kép (Elmosódott emlékek I-II-III) összetartozik, ezek szülőföldem történelmi örökségének elmosódott apró darabjai. A bonyhádi neológ zsinagóga épülete a 18. század végéről, a széplaki templom romja a 12. századból, ami utolsó tanúja egy hajdani középkori településnek, végül egy elhagyatott ház Berekalján, az elnéptelenedett sváb faluban. A helyek közül kettő arra is figyelmeztet minket, hogy a diszkrimináció és a megbélyegzés veszélyesebb mint bármiféle járvány. Az egykor virágzó zsidó közösség tagjait 1944 júniusában Auschwitzba deportálták. De nemcsak a zsidó lakosság volt áldozata a nagyhatalmak politikai játszmáinak. A harmadik kép 1946 nyarának egy éjszakjára emlékeztet, amikor néhány óra leforgása alatt 13 németajkú családot teleptettek ki Berekaljáról. Ma csak két ház őrzi az egykori kis sváb falu emlékét.
A negyedik kép egy másik szemszögből mutatja be a 12. századi romtemplomot, melyet Vörösmarty Mihály "a széplaki bús rom"-ként említ Széplak című versében.

A Haemochromatosis International  (HI) által kiírt  FotoFeXPO FOTÓPÁLYÁZAT témája 2021-ben:

ÖRÖKLÉS-ÖRÖKSÉG (inheritance-heritage).

A nemzetközi pályázat határideje május 30-ra módosult, mi a magyar  pályázat beadási határidejét mi is meghosszabbítjuk: 2021. május 30-án éjfélig lehet beküldeni képeket.

A fotópályázat - és az azt követő közönségszavazás - nagyban segíti a hemokromatózis ismertségét, bátorítunk mindenkit képek beküldésére! Akár művésznévvel, álnévvel is lehet pályázni, ha valakit a dolognak ezen része zavar... Nagyon várjuk a képeket!! 🙂
 
Elindult a közönségszavazás, magyar pályázatok: https://forms.gle/ycLXVt1P6QKcXi6B7

A nemzetközi  pályázatokra itt lehet szavazni: https://www.surveymonkey.com/r/W7Y67H2

Idén érkezett képeink:

"A széplaki bús rom"
(Széplak, Tolna megye)
2021-04-04 14:43
Az első három  kép (Elmosódott emlékek I-II-III) összetartozik, ezek szülőföldem történelmi örökségének elmosódott apró darabjai. A bonyhádi neológ zsinagóga épülete a 18. század végéről, a széplaki templom romja a 12. századból, ami utolsó tanúja egy hajdani középkori településnek, végül egy elhagyatott ház Berekalján, az elnéptelenedett sváb faluban. A helyek közül kettő arra is figyelmeztet minket, hogy a diszkrimináció és a megbélyegzés veszélyesebb mint bármiféle járvány. Az egykor virágzó zsidó közösség tagjait 1944 júniusában Auschwitzba deportálták. De nemcsak a zsidó lakosság volt áldozata a nagyhatalmak politikai játszmáinak. A harmadik kép 1946 nyarának egy éjszakjára emlékeztet, amikor néhány óra leforgása alatt 13 németajkú családot teleptettek ki Berekaljáról. Ma csak két ház őrzi az egykori kis sváb falu emlékét.
A negyedik kép egy másik szemszögből mutatja be a 12. századi romtemplomot, melyet Vörösmarty Mihály "a széplaki bús rom"-ként említ Széplak című versében.

Elmosódott emlékek II. - A széplaki templomrom
(Széplak, Tolna megye)
2021-04-09 16:12

Elmosódott emlékek I. - A bonyhádi neológ zsinagóga
(Bonyhád, Tolna megye)
2021-04-04 12:11